Bejelentés



IGAZ MAGYAROK
Ha nem is keresik, az igazság napfényre jő!















Szavazás


Linkek


CÍMLAP


_____________________________________________________________________________

Ha nem is keresik,
az igazság napfényre jő!




Szent Korona Országai
az 1874-es Nagycímer alapján



(NAGYÍTÁSÉRT KATT. A KÉPRE)


Altenburger Gusztáv, az egyik legjelentősebb 19. századi magyar heraldikus nevéhez fűződik az 1874-ben elfogadott és több mint 40 évig használatban lévő állami Középcímer elkészítése. Emellett megtervezte az ország fent látható Nagycímerét is, amely azonban nem került használatba.
A Nagycímer a Középcímerben ábrázolt címerek mellett olyan városok, területek, tartományok címereit is tartalmazza, amelyek hosszabb-rövidebb ideig a magyar királyság uralma alá tartoztak és ezek szerepeltetése egy címerben jelezte, hogy véglegesen soha nem mondtunk le az adott terület visszaszerzéséről – ezért nevezik ezt a Nagycímert Igénycímernek is.
A címerterv érdekessége, hogy számos magyarországi népcsoport címerét is tartalmazza, de külön említésre méltó, hogy olyan területek – például Galícia, Lemberg – címereit is, amelyek az Osztrák-Magyar Monarchia joghatósága alatt álltak.
További érdekessége az Igénycímernek, hogy Atilla nagykirályunk felségterületei, valamint az Avar birodalmi területeink címerei is láthatóak.








A világ legszebb Parlamentje
a miénk!

TOVÁBB>>>





(Kattintás: Budapestre, vagy az időre, vagy a dátumra!)



Friss belföldi események:
____________________________________________________________________________________________ ____________________________________________________________________________________________


Friss külföldi események:
____________________________________________________________________________________________ ____________________________________________________________________________________________


N1 TV HÍRADÓ
(Lehet, hogy végleg betiltották!)
Nemzeti1 TV legfrissebb adását láthatjuk itt.
Híradó csak hétköznapokon a késő esti órákban jelenik meg.
A nap 24 órájában nézhető!
Ha itt nem található, akkor a You Tube-on meg lehet nézni.
Kellemes időtöltést!



HUN TV műsora
2011-ben létrehozott
új TV csatorna, a nap 24 órájában nézhető,
érdekes, változatos műsorral

HUN TV ADÁSA INNEN ELÉRHETŐ
TOVÁBB>>>



(FONTOS MEGJEGYZÉS:) (Mozilla Firefox alatt futtatva teljesebb a honlap.)
LETÖLTHETŐ INNEN
(Explorer használata esetén előfordulhatnak hibák!)
(például a friss hírek nem jelennek meg)



Grandpierre K. Endre

IGAZ MAGYAROK IMÁJA

TARTS MEG ENGEM, URAM, MAGYAROK ISTENE
TEDD TUDÁSOM EGÉSSZÉ, KARJAIM HATALMASSÁ.
TEDD, HOGY KÜZDHESSEK NÉPEM IGAZSÁGOS JOGÁÉRT
MENTS MEG ATTÓL, HOGY CSAK ÚGY TENGJEK, MINT AZ ÁLLAT
TEDD, HOGY ÉN ÉLETEM NÉPEM HASZNÁRA VÁLJÉK
MAGYAROK ISTENE, KI ENGEM ALKOTTATTÁL
FÉNY FIÁNAK, MAGYARNAK,
MÉLYRŐL LOBOGÓ LÁNGNAK,
SÖTÉTSÉGŰZŐNEK,
FÉNYVIRÁGZÁSNAK,
NAPISTEN SZÉP, IGAZ, NEMES FIÁNAK,
SZENT ESZMÉK TOLMÁCSÁNAK,
JÖVENDŐ VIRÁGÁNAK,
IGAZSÁG VÉDŐ PAJZSÁNAK,
NÉPEM HŰ GYERMEKÉNEK,
CSILLAGHIT TUDÓJÁNAK,
VÉRTANÚK BOSSZÚJÁNAK,
TITKOK FELTÁRÓJÁNAK,
HADAK ÚTJÁN PORZÓ LOVASOK FÖLDI HASONMÁSÁNAK
A SZENTSÉGES MENNYBÉLI ÚRISTEN, A NÉGY ÉGTÁJ,
A HADAK ÚTJA MEGPRÓBÁLT BAJOKÁNAK,
EMBERARCÚBB IDŐK SERÉNY HŰ MUNKÁSÁNAK,
VILÁGHAZUGSÁGOK BÁTOR OSTROMLÓJÁNAK,
MEGZAVART NEMZETEK, BŰNÖSÖK OSTORÁNAK,
SŰLLYEDŐ VILÁGUNK ÚTJELZŐ CSILLAGÁNAK,
ŐSÉLET HEGYFOKÁN LOBOGÓ ARANYLÁNGNAK,
IGAZSÁG GYŐZELMES KARJÁNAK,
JÖVENDŐ ÉNEKÉNEK.
ÁLDOTT ATYA, SZERELMES ÖRÖK, JÓ ISTENEM
NE ENGEDJ BOTORKÁLNOM A SÖTÉTBEN,
TÉVTANOK SŰRŰJÉBEN,
RÁMTÖRŐ IDEGENTŐL, ÁRMÁNYTÓL SZABADÍTS.
IGAZÍTS KI, HA VÉTEK.
TEDD, HOGY IGAZ ÜGYÜNK SZOLGÁLJA ÉLETEM.







Szólj hozzá

Név:
E-mail címed:
Az e-mail címed nem jelenik meg az oldalon
Szöveg:
Milyen nap van ma Magyarországon?



Keresés a honlapon



Üzenőfal


Név:

Üzenet:



Hírek







Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!